menu
Tópark

Ahol a város kezdődik

2018.02.01

Miközben a Tópark lakásai mellet egyre többen teszik le voksukat - hisz alig pár hónap alatt már a 30 százalékuk el is kelt - az itt megvalósuló 55 ezer négyzetméternyi iroda és 15 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület is mind jobban fókuszba kerül. A fokozott érdeklődés mindenképpen arra utal, hogy nagyon hamar megtelik élettel ez az új városka.

A Tópark elhelyezkedése okán nem csak a fővárosba bérelhető irodát keresők, hanem a metropolisz irányába bázist építők számára is érdekes lehet, hisz három kulcsfontosságú autópálya találkozásánál az M0-M1-M7 aranyháromszögében található. Az is tény, hogy a Budapesten belül állandósult dugók, a parkolási nehézségek is mind-mind a városközponton kívül eső fejlesztések felé irányítja a bérlők egyre jelentősebb hányadát. Ezért is volt fontos, hogy a Tóparkban elsőként készüljenek el a saját autópálya lehajtók, a komplex belső úthálózat és a háromezer parkoló.

Ma már az is jól látható, hogy nem a szokványosnak nevezhető, sokkal inkább az alternatív helyszínek a vonzóbbak az irodaterületet keresők számára. Míg korábban szinte az elhelyezkedés és a megközelíthetőség volt a legfontosabb, addig mára már a költséghatékonyságot, az optimális helykihasználást, sőt már a környezettudatosságot is a legfontosabb szempontok közé sorolják a keresők. E tekintetben is megfelel a mai elvárásoknak ez a fejlesztés, hisz a Tóparkban épülő ingatlankomplexum zöld energia felhasználásával környezettudatos megoldásokat kínál. Irodapiaci szempontból sem a megszokott trendet követi a Tópark, hanem új réspiaci kínálattal jelenik meg. Nem a megszokott uniformizált miliőt, hanem kellemes életteret kínál.

A bérbe vehető területek nem egy nagy házban, hanem több négyemeletes épületben helyezkednek el, amire a sűrűn beépített városbelsőben már nincs lehetőség. Így az 1000 és 2000 négyzetméter közötti szintterületek sokkal jobb lehetőséget kínálnak az elszeparálódásra, illetve, arra, hogy az egy szinten nagyobb területet kereső bérlők is megtalálják az igényüknek megfelelő irodát. Az belső építészeti elrendezés - amely az abszolút racionális téralakításra koncentrál - nagyon jól oszthatóvá is teszi az épületeket. Abban is eltér a szokásosnak nevezhető zöldmezős építkezésektől, hogy itt az irodaház építés más funkciók együttes fejlesztésével együtt valósul meg. A városnegyedben három funkció együttesen, egymást erősítve érvényesül. Így a több mint 300 lakás, a két óvoda, az egészségügyi központ , és a 15 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület egyszerre kel életre. Nem véletlen tehát, hogy az építkezés előrehaladtával egyre több a fővárosunkba vagy közvetlen vonzáskörzetében irodaterületet kereső cég érdeklődik a már az idén ősszel átadásra kerülő ingatlankomplexum iránt.

Lokál – 2018.02.01

Tópark